Kétirányú motiváció

A futballpályán gólt is kell rúgni és azt is el kell kerülni, hogy gólt kapjunk

A cselekvés irányát tekintve kétféle motiváció létezik.

Az egyik, amikor a cselekvés hajtóereje az, hogy egy kívánt, kellemes végső állapotot előállítsunk. Tehát vágyunk valamire és haladunk a vágyott végeredmény irányába. Közelítünk hozzá. Ezt úgy hívom, hogy "közelítő" motiváció.

Közelítő motiváció

Egy vállalkozás elindításához közelítő motivációra feltétlenül szükséged van.

Ahhoz is, hogy elérj egy előléptetést vagy egy jobb állást, nagyobb fizetéssel.

Ahhoz is, hogy feljuss egy vállalati ranglétra csúcsára.

Ahhoz is, hogy megtaláld a módját, hogy nagyon sokat kereshess azzal, amit nagyon szeretsz csinálni. Ha van ilyen gondolatod, keresd a megoldást és tarts ki.

Tegyük fel, hogy egy középvezető a fejébe vette, hogy ő vezérigazgató akar lenni a vállalatnál, ahol dolgozik. Ha ő ezt élete egyik legfőbb céljának tekinti, akkor ezért tenni fog. Egyrészt kiváló teljesítménnyel folyamatosan bizonyítani fog. Építeni fogja a belső kapcsolatrendszerét. Jelzi a vezérigazgatónak, hogy neki milyen ambíciói vannak. Ez azért fontos, hogy ő is bekerülhessen a lehetséges utódok körébe. Tovább csiszolja vezetői készségeit, satöbbi. Ezekkel ő mind közelít a végső célhoz: a pozíció megszerzéséhez.

Vagy ha eldöntöd, hogy előbb-utóbb a saját vállalkozásodat akarod építeni a másé helyett, akkor munka mellett rendszeresen foglalkozhatsz ennek a gondolatával. Célokat tűzhetsz ki. Vizualizálhatod a kívánt végeredményt. Felkereshetsz olyan sikeres cégtulajdonosokat, akik szintén egy állást hagytak ott a saját cégük felépítéséhez. És így tovább. A lényeg persze az, hogy a vállalkozásod gondolatával folyamatosan, rendszeresen foglalkozz. És tervezz. Ezzel fogsz közelíteni ahhoz a pillanathoz, amikor fel tudsz majd mondani a munkahelyeden.

Tehát ez a közelítő típusú motiváció. Ez azt biztosítja, hogy egyáltalán haladj egy elképzelés megvalósítása felé.

Ha vannak még megvalósításra váró elképzeléseid, akkor ezt a motiváció típust az elképzeléssel kapcsolatban feltétlenül erősítened kell. Legyen szó egy áhított előléptetésről vagy egy vállalkozás indításáról, vagy bármi másról. A közelítő motiváció megteremtéséért tenned kell.

Megelőző (távolodó) motiváció

A másik fajta motivációt a legjobban egy viccel tudom meghatározni. Egy riporter gyári munkásokat faggat (még az átkosban) és egy idős bácsitól is megkérdi, hogy mióta dolgozik a gyárban. A válasz: "Amióta megfenyegettek, hogy kirúgnak."

Ebben az esetben a cselekvés hajtóereje az volt, hogy a bácsi el akarta kerülni, hogy kirúgják. Tehát ő egy kellemetlen végeredményt akart megelőzni. Ezt úgy hívom, hogy "megelőző" motiváció.

Akkor is erről van szó, amikor egy már kialakult negatív, tehát kellemetlen helyzettől próbálunk eltávolodni. Például előző főnököddel nagyon jól kijöttél, de ő elment és jött helyette valaki más. Nagyon nem találod meg vele a közös hangot. Egyre rosszabbul érzed magad. Nincs értelme tovább maradnod, elkezdesz más állás után nézni.

Ezért ezt hívhatjuk "távolodó" motivációnak is. Azért tettél valamit, hogy eltávolodj az adott, kellemetlen helyzettől. Az egyszerűség kedvéért maradjunk a "megelőző" szónál.

Erre a motiváció típusra is szükséged van egy elképzelés megvalósításához. Meg kell tanulnod felmérni és kezelni a kockázatokat. Fel kell készülnöd a várható nehézségekre.

Ez a motiváció típus abban segít, hogy biztonsággal haladhass a célok felé. Abban, hogy felkészülj a várható nehézségekre.

Például egy új projekt indítása előtt készítesz egy kockázat-kezelési tervet is. Hogy előre felkészülj a kockázatokra és azok lekezelésére. Hogy ne érjenek meglepetések.

Vagy mielőtt felmondanál, hogy elindítsd a saját vállalkozásodat, ezt előre jól eltervezed. Fontos, hogy az átmenet minél zökkenőmentesebb legyen.

A kétféle motiváció egyensúlya

Ha hosszabb időn - akár több éven - keresztül még csak álmodoztál egy elképzelésről és még semmit nem tettél érte, akkor valószínű, hogy nálad a megelőző típusú motiváció a domináns.

Mindkét iránnyal lehetünk sikeresek és mindenki használja mind a két fajtát. Azonban mindenkinek van egy hajlama, hogy az egyiket jobban használja, mint a másikat.

Ahhoz, hogy ezt megértsed, olvasd el ezt:

Mi a motivációs stratégiájuk a kiemelkedően teljesítő embereknek?

Vagy:

Vissza A motiváció két típusa oldalról a Motiváció oldalra

Megkaptad már az ajándékokat?



Ismerd meg a karrier és a sikeres vállalkozás titkait!
____________________________

Két könyv a
valós eredmények

érdekében
Sikertervezés 1 - az anyagi bõség filozófiája

Olvass részleteket

Sikertervezés 2 - mert 20 év múlva azt fogod megbánni, amit NEM tettél meg

Olvass részleteket

Lelkesedés nélkül akarsz
karriert vagy
saját vállalkozást?


Tűzd ki lelkesítõ életcéljaidat, hogy felépíthesd karrieredet vagy saját vállalkozásodat.