hanem lépj már a tettek mezejére

Referenciák, vélemények:

"Ha a volt kollégáim a [multinacionális vállalat]-nál ezen részt vennének, vagy öngyilkosok lennének, vagy azonnal felmondanának..."

Kovács Tünde

"Paradigmaváltó élményben volt részem."

Eszlári Pál

"Egy fiatal vállalkozás vezetőjeként rendkívül hasznos volt a szeminárium. Az információk egy része már "fejben" megvolt, de ehhez most egy nagy adag energiabombát is kaptunk, ami manapság felbecsülhetetlen! Ahol tudom, ajánlani fogom az előadást, mert nagyon nem is tudok olyant mondani, akinek ne lenne szüksége pozitív "töltetre"!"

Friedmann Tamás
Friedmann & Friedmann Kft.

"Kedves Tamás!
Kérem engedje meg, hogy levélben fejezzem ki köszönetemet mindazért az értékért, amelyet előadása során kaphattam Öntől.

Életem során már sok előadást hallottam, de mindig úgy éreztem, ha akár csak egy hasznos mondatot is el tudok "vinni" magammal, már megérte részt vennem. Öntől számtalan hasznos gondolatot kaptam! A nagy dolgok erénye, hogy utólag olyan egyszerűnek tűnnek. Amíg hallgattam Önt, csak az egyetértés járt a fejemben, persze, én is így gondolom. Minden olyan egyszerűnek tűnt, csak magamtól sem felismerni nem tudtam volna, sem olyan tökéletesen megfogalmazni, mint Ön.

Előadása azért is maradandó élmény számomra, mert a mély tartalom mellett az alkalmazott profi prezentációs "technikák" éberen tartották a figyelmet, ezekből is sokat lehetett tanulni.

Még egyszer köszönöm, hogy részese lehettem az élménynek és kívánok Önnek további munkasikereket!"

Szántó Judit
ügyvezető igazgató, Lobby Partners

"...egy nagyon gyakorlatias program az általunk kívánatosnak tartott anyagi és szellemi felemelkedés elindításához, az akadályok megszüntetéséhez és életünk végéig tartó folyamatos támogatásához.

Lehetőséget ad saját magunk jobb megismeréséhez is - mindenkinek jó szívvel ajánlani tudom."

W. László

"Kedves Tamás!
Köszönöm az előadást, megerősítést nyertem belőle és hitet a céljaim megvalósításához. További sok sikert kívánok!"

Simon Lilla, Simon Trade Consulting

"Számomra nagyon hasznos volt a szeminárium, mert letisztult bennem, hogy mégis mik a céljaim. Pontosan megértettem a bőség szemléletet, a vonzás törvényét.

Kitágultak a határok, bátorságot, önbizalmat, önbecsülést kaptam.

Elindultam egy olyan folyamaton, ahol már tenni is akarok a céljaimért. Köszönetet és őszinte hálát érzek Tamás iránt, hogy az előbb leírtakat sikerült előhoznia belőlem."

Nagy Judit

"Praktikusan szerkesztett, sokat adó tréning. Segít letisztázni jövőképünket, céljainkat és a kezdő lökést is megadja a hozzájuk vezető úton. Köszönöm szépen!"

Orosi György

"Azért jöttem el Tamás szemináriumára mert egy számomra fontos élethelyzetben halogattam a döntést, s itt sikerült megerősítést kapnom. Számtalan élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb."

L. Krisztina

"Jó felkészült, hiteles előadó élvezetes 1 napja volt."

Kézi László, InterForce 2000 Kft.

"Azoknak ajánlom, akik döntés előtt állnak. Ez az első döntés is lehet életükben pl. pályakezdők, ill. akik érzik, hogy a dolgok valahogy mindig ugyanúgy, de rosszul alakulnak."

Zombori Tamás

"Szia Tamás!
Nekem az összbenyomásom nagyon jó volt. Túlértékelsz, ha azt hiszed, hogy ehhez én építő kritikát tudok adni, mert lenyűgöző volt.

1. A tartalom logikus, követhető, gazdag, megdöbbentő és A-ha élmények. Az értekrend, amit képviselsz, közel esik az enyémhez, ezert voltam ott. Külön kiemelem a záróüzenetet! Megfogott.

2. Az előadás stílusa: jól követhető, lassan tagolt, lényeg megismételve, hallgatóság aktiválva, bevonva. Kellemes aláfestő zene, jó képek, feldolgozható mennyiségű infó tartalommal.

Nagyon nehéz olyant találnom, amin javitanék. (Apróság: az ajánlott könyv szerzőjét és címét a flip-chartra írd fel, ha tényleg hinni akarsz abban, hogy többen felírják.)

Gratulálok! Jól csinálod, mert én úgy láttam, hogy Te éled is, amit hirdetsz és ez jól átjött."

Monszpart Zsolt
vezérigazgató-helyettes, Ericsson

"Szia Tamás!
Nagyon élveztem az előadásodat, igaz egy hasonló változatát már hallottam Tőled, de most inspirálóbb volt számomra mint egy pár éve.

Tegnap leginkább az emelkedett ki a számos és lényeges üzenet közül, hogy dolgozz magadon és a többi megjön magától! Köszönöm még egyszer az értesítést és a teljes átélést, ahogyan próbáltad átadni az anyagot.

Nagyon éltél és ez átjött!!!"

Albert

"Kedves Tamás!
Örülök a lehetőségnek, hogy részt vehettem a személyes jövőkép és fejlődés témában tartott szemináriumon.

Az előadásodban igen tetszett, hogy jól felépített, letisztult volt. Dinamikus, így az embert óhatatlanul elgondolkodtatásra sarkallta, hogy saját sorsát miképp is éli és "No excuse!".

Köszönöm és üdv,"

Szikszai Ági

"Kedves Tamás!
Köszönettel nagyon élveztem a tegnapi előadásod! Amitől különleges volt a számomra, hogy végre összeolvadva, egységben tapasztaltam a spirituális gondolkodást, önmagunk jelentőségét, minőségét, fejlődés lehetőségét és a szárazabb üzleti életben való érvényesülés kulcsát. Régen vágytam egy ilyen útmutatásra!

Eddig csak az elvontabb, bár fejlődésem szempontjából igen hasznos spirituális tanulságokat és külön az agymosott múltiknak szóló, abban dolgozó, kizárólag a "mi a jó a cégnek" előadásokat hallottam.

Te megmutattad, hogy az egyének fejlődésén keresztül mi vezethet egy vállalkozás felvirágzásához. Sok mindenben megerősítettél, hogy jól cselekszem és sok mindenben van még restanciám.

Örömmel venném, ha jövőbeni előadásokról, eseményekről értesülnék. Örömmel tanulnék Tőled!

Szép napot kívánok, üdvözlettel:"

Bak Marianna
SBC Biztosítási Alkusz Kft.

"Köszönöm a hasznos, lényegretörő információkat.

Az önbizalom és motivációs tréninget kötelezővé tenném a középiskolai oktatásban, mert ennek segítségével fény gyúlhatna a felnövő új generációk egyre sötétebb és céltalanabb fejében."

Tárnyik Pál
cégtulajdonos, Springfield Események Kft.

"Ha el akarod érni a céljaid, akkor itt kapsz segítséget ehhez. Ha csak az önkorlátozó hiedelmeid kezeled az elmondottak szerint akkor máris sikeresebb leszel."

Molnár Sándor

"Az élménypedagógiához szorosan kapcsolódó komfort zóna átlépéséről igen sok hasznos és elgondolkodtató információt kaptam. A tanulási modell megismerését több pedagógus figyelmébe ajánlanám."

Bányász Enikő

"Nagyon fontos, hogy sokkal többek vagyunk, többet tudunk elérni annál, amik vagyunk és ahol most vagyunk: mindent önfejlesztéssel! Sikeres akarsz lenni? Fejleszd magad! MA!"

Dr. Szilágyi Barnabás

"Ajánlom mindenkinek, aki tiszta, egyszerű gondolatok által akarja összefoglaltnak látni azt, ami a saját fejében esetleg nem állt össze. Már ez lendületet tud adni a feladatok rendszerezéséhez, megoldásához."

Jónai Péter, Bluered Kft.

"Nagyon szépen köszönöm a szemináriumot, megkaptam a 'nagy felismerésemet', illetve a kisebbeket is!"

Mái Attila
tulajdonos-ügyvezető, Ezo tér Kft.

"Kedves Tamás!
személyesen nem ismerjük egymást, de mégis úgy gondoltam, írok neked. kismillió hírlevélre feliratkoztam már, a Tied mindegyiknél hasznosabb. Gratulálok hozzá és köszönöm a sok építő információt, várom a továbbiakat."

dr. Bence Rita

"Szia Tamás!
Mindenekelőtt gratulálok a sikereidhez!

Feltételezem, hogy az interjúkat az üzleti sikerek és egyre nagyobb ismertség/elismertség hozták.

Nincsenek véletlenek, állapítottuk meg, és ezt most még inkább találónak érzem, ugyanis az életutunk is nagyon hasonló, csak Te néhány lépéssel előttem jársz.

Nagyon hasznosnak találtam a hírleveleidet és sokat merítettem is belőlük, amiért nem tudok elég köszönetet mondani neked.

Örülnék további találkozásnak és szívesen részt vennék a 18-ai előadásodon is, amennyiben nem jelentkezem túl későn és van még hely.

Üdvözlettel és további eredményes munkát kívánva:"

Ladányi Zsolt

"Szia Tamás!
Fantasztikus az oldalad! És amit küldtél oktató anyag is!

Nekem most pont aktuális ,mert elköszöntem végre a cégtől ahol alkalmazottként tengettem az életem ,mert egy vállalkozásba kezdtem végre! Igaz ,hogy MLM de hiszem és tudom is ,hogy elérem amit szeretnék! Biztos vagyok benne ,hogy nem véletlen találtalak meg most a neten !!

Köszönöm a segítséget !!! Már az első lecke is sokat fog adni azt már látom!! Hálás vagyok neked érte!! Minden jót!"

Böbi

"Kedves Tamás!
Az egész sorozatot nagyon hasznosnak, a mindennapi munkát is kiválóan segítőnek találtam. De a zárás az eddigieket is felülmúlja! (Sajnálom, hogy vége a sorozatnak!)

Köszönöm, s további munkájához sok sikert kívánok."

Vné Margó

Ajánlások a könyvemhez:

"Ez a könyv a tapasztalatok tömény tárháza. Néha lassan, emésztve olvasható, néha pörgősen...Tisztelt Olvasó! Ha időt szeretne megspórolni az életében a sikerhez, a bőséghez vezető úton, akkor ne hagyja ki! Ez a könyv nem hiányozhat a könyvespolcáról! Jó lett volna 20 évvel ezelőtt találkozni e könyvvel. De még most sem késő!"

Tonk Emil
az 'Üzleti Patika' könyvsorozat írója

"Számos olyan amerikai író könyve kapható Magyarországon, akik a bőség megteremtéséről írnak. Az amerikai és a magyar kultúra azonban szükségszerűen különböző. Boér Tamás művének egyik jelentős előnye, hogy magyar. Másik értéke, hogy rendkívül alaposan és gyakorlatiasan járja körül a témát. Szívből ajánlom hát mindenkinek, aki hajlandó tenni is élete megváltozásáért."

dr. Domján László agykontrolloktató

"Ez a könyv nem az 'egyestés olvasmány' kategóriájába tartozik. Újra és újra ki kell nyitni a könyvet, megállni, átgondolni, magunkat behelyettesíteni... Azt fejtegeti, amit magam is osztok: segíts magadon, és az Isten is megsegít. Nem lehet elégszer hangsúlyozni ezt a mi társadalmunkban, a megnyomorodott lelkek, az önbizalom hiányában megkeseredett életszemlélettel bírók világában, akiknek senki sem mondta még el hitelesen, hogy minden rajtunk múlik, ha nem lehorgasztott fejjel közlekednénk, és nem a magyar átokra, a magyar ember pesszimizmusára, az ezeréves kudarcokra kennénk mindent.

Azzal a hittel ajánlom ezt a könyvet, hogy mérföldkő lesz az utunkon, az olvasó maga is be fog állni közénk, akik el akarjuk húzni az akadályt valamennyiünk továbbhaladása elől."

Fekete István
ügyvezető igazgató
Interim Vezető Szolgáltató Kft.

Hogyan építs fel egy milliókat hozó karriert, vagy saját vállalkozást örömmel, és lelkesedéssel?

Sikertervezés-szeminárium: 2010. augusztus 28.

6 000.- Ft kedvezmény lehetősége
CSAK feliratkozóknak!

Ha nem tudod elmondani, hogy a karriered vagy vállalkozásod úgy szárnyal, ahogy szeretnéd, akkor ez Neked szól.

Alapvetően kétféle erő hat minden emberre. Az egyik előre húz, a másik visszatart.

A húzóerő a személyes jövőképed.

A visszatartó erőt az önkorlátozó hiedelmeid jelentik. ("Nem hinném, hogy képes lennék rá...")

Növeld a húzóerőt és csökkentsd a visszatartó erőket, mert karriered vagy vállalkozásod sikerét ennek a kettőnek az eredője fogja meghatározni!

8 dolog, amit nyersz a szemináriumból - már csak ezekért is
érdemes részt venni:

  • ki fogsz alakítani egy grandiózus személyes jövőképet - annak azon három kötelező elemével, amelyek nélkül a karrieredből vagy vállalkozásodból nagy valószínűséggel nem lesz semmi; ez a jövőkép életed hátralevő részében a legfontosabb húzóerőd és motivációs tényeződ lesz;
  • Egy grandiózus személyes jövőkép modelljét ezzel a három kötelező elemmel 2003 augusztusában tanultam meg egy külföldi szeminárium során (Denver, USA). Szállással, utazással együtt több mint 600,000 Ft-ot fizettem a részvételért - és állítom, hogy életem egyik legjobb befektetése volt!

  • megtudod, hogy mi a 21. században a két legfontosabb képesség - és azt is, hogy az egyikkel rendelkezel, a másikat meg képes vagy kifejleszteni;

  • megtudod, hogy miért kritikus egy megfelelő vezető (és nem főnök!) keze alá kerülni;

  • megtudod, hogy miért fontos, hogy legyen egy mentorod is;

  • megkapod az exponenciális növekedésnek egy modelljét (az exponenciális növekedés élményét bár egyszer az életed során át kéne élned), melynek megteremtésére kétségtelen, hogy a legjobb vagy egy karrier, vagy egy saját vállalkozás;

  • megtudod, hogy tulajdonképpen hol is zajlik az életed (ennek a jelentősége írd és mondd, ÓRIÁSI);

  • megtudod, hogy mit jelent az, hogy 100%-os felelősség (tudom, hogy NEHÉZ, de 100%-os felelősség nélkül mit remélhetsz??);

  • megtudod, hogyan tanultál meg dolgokat életed során és hogyan fogsz megtanulni bármit a jövőben (jól bánni a főnököddel? embereket vezetni? marketinget? értékesítést?);
  • Igen, most feliratkozom a Sikertervezés honlapon, hogy megkaphassam a 6 000.- Ft-os kedvezmény lehetőségét a Sikertervezés-szemináriumra! >>

A Sikertervezés-szeminárium további 14 karrier- vagy vállalkozás-gyorsító haszna:

  • megtudod, hogy melyik az a két kommunikációs mód, amelyiket az iskolában nem tanították, de elemi érdeked, hogy kiváló készségeket fejlessz ki belőlük (e két képesség nélkül nem leszel sem jó vezető, sem jó értékesítő, márpedig mindkettő kulcsfontosságú egy karrier vagy egy saját vállalkozás sikere szempontjából);

  • megtudod, hogy hogyan lehet gátló érzelmektől megszabadulni;

  • megtudod, hogy mi a legkeményebb valuta a világon - és azt, hogy mire érdemes beváltani?

  • megtudod, hogy kik a 21. század analfabétái (nem azok, akik nem tudnak írni és olvasni!) - ők biztos, hogy SOHA nem lesznek képesek felépíteni sem egy lendületes karriert, sem egy szárnyaló saját vállalkozást;

  • megismersz egy nagyon fontos célkitűzési stratégiát;

  • megtudod, hogy mit is jelent az, hogy az elméd tartalma önbeteljesítő jóslat;

  • megismered az akvárium-elméletet (ütköztél valaha üvegajtónak?!);

  • megtudod, hogy miért nem számíthatsz arra, hogy bárkitől bármit is kapjál - állást, ügyfeleket, fizetést (bevételt), nyugdíjat miről is beszélek? VAGYONT! - és ezeket miért NEKED KELL "előteremtened", azaz létrehoznod;

  • megtudod, hogy a tudás miért nem elég - és mi kell még a tudás mellett;

  • megtudod, hogy mi az az egyetlen dolog, amire a karriered vagy vállalkozásod építését alapozhatod - és ezt a dolgot miért nem fogod tudni megkerülni?

  • megtudod, hogy mi a legáltalánosabb emberi szükséglet a világon (szükséglet vagy igény kielégítése = üzleti lehetőség!);

  • esélyt kapsz túllépni az önkorlátozó hiedelmeiden; ennél a gyakorlatnál sok résztvevőnek volt már A-HA élménye!

  • megtudod, hogy mi a négy vetülete az Életnek - és melyik az a kettő, amelyen valószínű, hogy a leginkább dolgoznod kell ahhoz, hogy a karriered vagy vállalkozásod új lendületet kapjon;

  • megtudod, hogy mi a legnagyobb hatalom, ami a kezedben van (és mindig is a kezedben volt) - függetlenül attól, hogy hol születtél, hány éves vagy, kik a szüleid, hol laksz, hány gyereked és hány diplomád van - és hogy ezt hogyan tudod a magad hasznára fordítani;
  • Igen, most feliratkozom a Sikertervezés honlapon, hogy megkaphassam a 6 000.- Ft-os kedvezmény lehetőségét a Sikertervezés-szemináriumra! >>

És még 7 fontos érv, amiért érdemes részt venned - ezek mind, mind hozzá fognak járulni a karriered vagy vállalkozásod felgyorsításához:

  • fogsz kapni egy kitűnő motivációs technikát is, amellyel a meglévő nehézségeidet le fogod tudni győzni;

  • megtudod, hogy mi a különbség a gazdagság és a bőség között - és miért fontos, hogy kialakítsd magadban a bőség-szemléletet - ezen is dolgozni fogunk;

  • megtudod, mi az a rendkívül fontos hozzáállás, amit ki kell alakítanod magadban, hogy a siker ne nehezen, hanem könnyedén szülessen (és meg fogod tapasztalni, hogy ahogy "edzésbe kerülsz", egyre könnyebb és könnyebb lesz);

  • meg fogod tudni, mi az összefüggés az élvezet, a fejlődés és a kiemelkedő teljesítmény között;

  • be fogom bizonyítani, hogy messze többre képes vagy, mint azt elhitted magadról;

  • fel fogsz építeni egy konkrét lépéseket tartalmazó akció-tervet is, amelyet már csak gyakorlatba kell ültetned;

  • összességében: irányt, fókuszt és motivációt fogsz kapni ahhoz, hogy a karriered vagy vállalkozásod előbb-utóbb soha nem látott lendületet nyerjen;
A veszély nem az, hogy túl sokat tűzöl ki és nem éred el,
hanem az, hogy túl keveset tűzöl ki, és eléred.

- Wayne Dyer

Előre fizetéssel biztosítsd magadnak
a helyedet MOST!

Fizesd be/utald előre a részvételi díjat:

Csak 16.000,- Ft.-ot (12.800,- Ft. + 25% ÁFÁ-t), ha legkésőbb augusztus 18.-ig fizetsz ÉS fel is vagy iratkozva a Sikertervezés oldalon.

22.000,- Ft.-ot (17.600,- Ft. + 25% ÁFÁ-t), ha nem vagy feliratkozva vagy, ha fel vagy iratkozva, de augusztus 18. után, vagy a helyszínen fizetsz.

Számlaszám:

10103104-50285600-01000007
Budapest Bank
Kedvezményezett: Entheos Kft.

FONTOS! A közlemény rovatba írd be a teljes e-mail címed és azt, hogy "aug. 28.". Ez nekünk nagy segítség az azonosításban.

Igen, most feliratkozom a Sikertervezés honlapon, hogy megkaphassam a 6 000.- Ft-os kedvezmény lehetőségét a Sikertervezés-szemináriumra! >>

A részvételi díj beérkezését követően fogunk küldeni egy visszaigazoló e-mailt - ezért is fontos, hogy a közlemény rovatba beírd a teljes és pontos e-mail címet! Amennyiben augusztus 18. előtt fizetsz, és legkésőbb augusztus 19.-ig nem kapsz e-mailben visszaigazolást, írj egy e-mailt, hogy megérkezett-e a befizetés?

Ha számlát kérsz, akkor a számlázási adatokat az alábbi űrlapon add meg. Az e-mail cím mezőbe azt az e-mail címet írd, amelyiket utaláskor/előre fizetéskor a közlemény rovatba is be fogod írni (vagy már be is írtad, ha már utaltál), és amelyik e-mail címhez tartozó postafiókodat rendszeresen ellenőrzöd.

Amennyiben utaltad a részvételi díjat, és a közlemény rovatba nem fért ki a teljes e-mail címed, akkor is töltsd ki az alábbi űrlapot, hogy jó eséllyel be tudjam azonosítani az e-mail címet. Így néhány fölösleges kört meg fogunk spórolni.

Számlázási adatok megadása

Kérlek, hogy a keresztnév mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérlek, hogy a számlázási név mezőt is töltsd ki!
Kérlek, hogy a cím mezőt is töltsd ki!
Kérlek, hogy a város mezőt is töltsd ki!
Kérlek, hogy az irányítószám mezőt is töltsd ki!

Mielőtt elküldenéd az adatokat, ellenőrizd kérlek, hogy nincs gépelési hiba, és minden adatot helyesen adtál meg.

A számlát a szeminárium napján fogom átadni. Ha korábban szeretnéd megkapni, azt is kérlek jelezd e-mailben.

FONTOS! A 6 000.- Ft kedvezmény lehetősége CSAK a honlapomon feliratkozott érdeklődőknek adott! Amennyiben még nem vagy feliratkozva a honlapomon, és szeretnéd megkapni a kedvezményes részvételi lehetőséget (14,000 Ft.-), akkor csak annyit kell tenned, hogy feliratkozol. A kedvezménytől függetlenül IS érdemes feliratkozni!

Igen, most feliratkozom a Sikertervezés honlapon, hogy megkaphassam a 6 000.- Ft-os kedvezmény lehetőségét a Sikertervezés-szemináriumra! >>

Amennyiben nem vagy feliratkozva, a részvételi díj számodra a befizetés/előre utalás dátumától függetlenül 20,000 Ft.

Idő, helyszín (részletek)

A szeminárium augusztus 28.-án szombaton reggel 9-kor kezdődik és 17 óráig tart.

Regisztráció: 8-tól. Kérlek, érkezz meg legkésőbb 8:45-re.

Helyszín: Hilton Budapest WestEnd szálloda, VI.ker., Váci út 1-3 (a West-End City Center épületében, a Nyugati pályaudvar tőszomszédságában).

A szünetben a kávét és teát, illetve az étkezést (uzsonna, ebéd) a résztvevők maguknak oldják meg. A legegyszerűbben a West-End City Center bevásárlóközpontban.

100% GARANCIA!

Ha bármi okból is nem lennél elégedett a szeminárium tartalmával, és a végén azt mondod, hogy a befizetett részvételi díj Neked nem érte meg, szólj és a teljes befizetett összeget visszatérítem!

Értsd úgy, hogy teljes körű garanciát vállalok. Tehát: érdemes befizetni és részt venni, mert számodra semmi kockázat nincs a dologban.

Min dolgozik egy kiváló sportoló? Saját magán!

A szeminárium abban nyújt segítséget, hogy megtudd, miként dolgozz magadon, hogy egyre magasabb szintű karriert vagy vállalkozást tudj építeni magadnak.

Fizesd be/utald át időben a kedvezményes részvételi díjat - 6000 Ft kedvezmény! - és vegyél részt a szemináriumon - hiszem, hogy nagyon fogsz örülni, hogy részt vettél!

Ugye Te is szeretnéd, hogy legyen egy rendkívüli húzóerőt jelentő, kristálytiszta jövőképed, mellyel karriered vagy vállalkozásod új lendületet fog kapni?

Erőlködés, tétovázás, gyatra eredményekkel? Felejtsd el!

Lelkesedéssel teli szárnyalás, fantasztikus eredményekkel? Megtanulhatod ... de egy kristálytiszta jövőkép nélkül nem fog menni.

Kérdés? boer PONT tamas KUKAC sikertervezes PONT hu
vagy: 00-36-30-9999-231

Üdvözlettel:

Tamás

U.I: És ha még nem láttad volna a könyvemet:

Sikertervezés: az anyagi bőség filozófiája

Amennyiben részt veszel a szemináriumon, a könyvem a helyszínen
20% kedvezménnyel a Tied lehet!

Sikertervezés 1 borító

Olvasd el az ajánlásokat itt lent, a bal oldali oszlopban.

Igen, most feliratkozom a Sikertervezés honlapon, hogy megkaphassam a 6 000.- Ft-os kedvezmény lehetőségét a Sikertervezés-szemináriumra! >>